Elhelyezkedés

Tata közepén az Öreg-tó terül el, partján áll a Tatai vár. A vár mellett az Esterházy-kastély áll, utána a Hősök tere következik, ahol többek közt az egykori zsinagóga és az I. világháborús emlékmű található. E mellett van a Tanoda tér, ahol a gimnázium és a kollégium található. Ettől távolabb Tata óvárosának központjában a Kossuth tér terült el, a Római Katolikus plébániatemplommal és a városházával. Ebből nyílik a Kocsi utca a református templommal, felette magasodik a Kálvária-domb, a kilátótoronnyal és a geológiai parkkal. A vártól északkeletre a tóvárosi városrész található az Országgyűlés térrel, ahol a Harangláb és a Kapucinus templom látható. Innen indul az Ady Endre utca a Kristály Hotellel, e mellett van az Erzsébet tér, ahonnan az Angolkert nyílik a Cseke-tóval a műromokkal és a kis-kastéllyal. A városban levő vízfolyások mellett, fellelhetők a vízimalmok. A város központjától (észak-északnyugati irányban) másfél kilométerre található a Fényes-fürdő, és 2014-óta a Fényes Tanösvény.

 

 

A remek elhelyezkedésnek köszönhetően néhány perc alatt elérhetőek oktatási és egészségügyi létesítmények, boltok, bankfiókok, szórakozási és sport lehetőségek. Számos általános iskola, óvoda, gimnázium. Az Öreg tó és a vár is elérhető távolságban fekszik, kitűnő lehetőséget biztosítva a sportolni, kikapcsolódni vágyóknak. A Kálvária ligetben található társasház tervezésekor nagy szerepe volt annak, hogy legyen szó, fiatalról, idősről, egyedülállóról vagy akár nagycsaládosról, mindenki megtalálhassa a számára ideális otthont.